Édesapám adta kezembe Bagdy Emőke Utak önmagunkhoz című könyvét, a 44. oldalon kinyitva, azzal a megjegyzéssel, hogy ő még sehol nem látta ilyen pontosan leírva, mi a baj ezzel a világgal. Elolvasva én is hasonlóan értékeltem, és úgy érzem, igazán érdemes ezt másoknak is elolvasnia és elgondolkodni rajta.
"A fogyasztói kultúra "etető", manipulatíve is "beetető" hatásaiban az ember megéli, hogy a készen kapott dolgok kényelmesek, nem kell saját aktivitás, felébredhet az unalom, nincs igazán markáns saját cél, nincs elegendő motiváció. Megveheti, amit akar, ha pedig nem áll módjában, akkor a vesztes egzisztenciális pozícióban páriának, értéktelen és boldogtalan, szerencsétlen, mások javaiért sóvárgó, irigy lénynek élheti át magát. A legfőbb baj, hogy a személytelenség és individualizmus felé terelő hatásokban eltárgyiasulnak (elidegenednek) a legfőbb érzelmeink. Tárgyként bánunk egymással. A szeretetkapcsolatokban nincs hibajavítási törekvés, hiszen azt üzeni a konzumkultúra, hogy "dobd el, van másik". Elhagyjuk a párkapcsolatot, felrúgjuk a szövetséget, megrendítjük a kapcsolati biztonságot, a rivalizáció feszültségterében a szakma terepein egyedül akarunk előretörni, "önérvényesíteni", a versengésben felülmaradni. E társtalan, reménytelen, bizonytalan jövőképpel rendelkező nemzedék szenved a hiányoktól, amelyeket csak a társas szeretetkapcsolatok, a bizalom, a tisztelet, a szeretet, az elkötelezett és felelősségvállaló összetartozás, a pár- vagy családi kapcsolat fordíthatna át pozitív létélménnyé. A pozitív pszichológia egyik jelentős elméletalkotója, Martin Seligmann a pesszimizmust, a reménytelenséget, a jövőkép hiányát önkárosítónak, megbetegítőnek tekinti. Sajnos, nem vagyunk elég "edzettek" a túlélésért való aktivitáshoz. A passzív és azonnali megoldást kívánó, kívülről segítséget váró "óriáscsecsemő" fogyasztó-ember inkább bekap egy megvásárolt gyógyszert, semmint saját aktivitással küzdene egészsége megtartásáért vagy diszkomfortjának megszüntetéséért. Ha hiányzik vagy gyenge az önuralom, a szükségletek kielégítésének késleltetése, a kivárás, akkor bármilyen hiányérzés rögtön diszkomfortélményt szül, elégedetlenséggel, indulati töltésekkel. Holott éppúgy tudunk elménk működésén, gondolkodásunk rossz beidegzésein, a sámákon változtatni, mint viselkedésünkön. [...] Küzdjünk meg például az egészségben maradásért (prevenciós szemlélet). Csakhogy ez általában nehéz, erőteljes belső elköteleződést kívánna. Az ember ugyanis az egészségéért vajmi keveset tesz, ha nem hajtja a kényszer, csak akkor eszmélünk, ha már valami "zaj van a rendszerben", amit tünetek jeleznek. Emberi létünknek azonban általános célja a boldogság, amit a buddhizmus például a legfőbb célnak határoz meg. A nyugati kultúrában is központi kérdés a jóllétünk, boldogságunk, életminőségünk. Különösképp a fogyasztói szemlélet és a jóléti társadalmak csömöre állította szembe az embert azzal, hogy nem a mérték feletti anyagi javak, gazdagság teszi boldoggá, hanem a "társadalmi tőke". Az egymás iránti szeretet, megbecsülés, tisztesség, örömképesség, alkotó öröm, az értelem és cél, a teremtés, az aktivitásba való boldog belefeledkezés, a "van valakim" öröme, a valaki számára kizárólagos fontosságunk, a családi élet, a valaki(k)hez tartozás, a kapcsolati kultúra, a pozitív kommunikáció, a pozitív érzelmek, a vidámság, az eleven és lelkesült viszony másokhoz és az élet dolgaihoz."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.