Egy kedves ismerősöm versbe szedett gondolatai következnek. Egy pályázaton is elindult, ha tetszik, a pályázat oldalán értékelni is lehet regisztrációt követően.
Üveggolyók
Nem tudja, mi van, ő csak úgy van.
Létezik.
Kötelességtudó, hűséges, szerelmes.
Hm, igazi mintapéldány.
Vagy csak annak tűnik?
Szétgurultak az üveggolyók.
Ábrándozik, késik.
Hanyag, hanyagol.
Én nem kérdezek.
Hallgatok.
Figyelek.
Az üveggolyókat én nem tudom, s talán nem is akarom összeszedni.
De mi van, ha ő sem teszi meg?
Akkor jön a szél.
Igen a tavaszi, s addig görgeti őket, míg elérhetetlen távolságba nem kerülnek.
Akkor az a valami örökre elvész.
Oh, ha tudná, dacolna: „Milyen üveggolyók?”
Miről beszélek én tulajdonképpen?
Kár érte.
Kár lenne azért, hogy az a megfoghatatlan, leírhatatlan valami elvesszen.
Amit nem, azért sem mondunk ki!
Füves könyvek, aforizmák tárgya:
Hogy lesz valakiből az igaz? S mitől válik gazzá?
Kérdések.
Válaszok.
Igen, megírták már sokszor, sokféleképpen és még mindig nincs meg a tökéletes,
Az igaz, akiben nem tudsz csalódni, aki feddhetetlen.
Ne keresd!
Én sem.
Ő Egy, nem Az!
De ettől Ő még egyedi, utánozhatatlan
A sok gondjával együtt,
Amelyet lehet, hogy mégis a vállamra kéne vegyek?
Legalább egy részt, hisz az nem az egész.
Nagy szavak: az idő majd meggyógyítja a lélek baját.
Mert én mégis azt érzem, képtelen vagyok lépni, tenni.
Én sem vagyok az igaz, csak egy.
Az üveggolyók már messze járnak.
Ki tudja, Ő talán soha nem szedi már össze őket,
S ha mégis, akkor a sok karcolástól, amit a hosszú út során szereztek
Már nem kellenek Neki.
A fiók mélyére kerülnek.
Lesznek szép új üveggolyók.
De ha azok is szétgurulnak, akkor mi lesz?
Keresi az újat, megint az újat.
Cserélne.
Szemlélődik, nagyítót vesz és figyel:
Egy karcolás itt, egy repedés ott.
Először mérgelődik: „Nincs meg a tökéletes!”
Hm, rájött.
Igen.
Csak idő kellett.
Az a bizonyos, amely mindent megold.
És akkor a megvilágosodás pillanatában
Előkerülnek a fiók mélyéről a régi, poros üveggolyók.
Gondosan megtisztogatja őket,
Játszik velük, mert ő ért ehhez.
Mindig is értett.
De azok a gondok, azok valahogy nem engedték.
S ha nem így lesz?
Már azt sem bánom.
A magyarázat csupán ennyi: változunk úgy,
Mint az évszakok.
(Potyó Katalin Borbála)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.